Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Nonprofit eseményedet te is ingyen feltöltheted!

Ingyenes feltöltéssel népszerűsítheted tevékenységedet.

A most következő "szilánk" szereplői nem születtek Budapest XVI. kerületének egyik elődtelepülésén sem, és tudomásom szerint nem is éltek ott soha. Hivatásuk és közéleti tevékenységük során lettek ismert és szeretett személyiségek vidékünkön.

Az akkori Ung vármegyei Vinna-Banka (1899-től:Vinna, szlovák nyelven:Vinné) községben született 1869.november 1-én Friedlander Vilmos és Glück Rozália fia, Manó.

21 év múltán az 1897.október 27-i Budapesti Hirlap közölte, hogy Friedlander Manó dr. budapest-rákosfalvi gyakorló orvos eljegyezte Mann Szidónia (szül.1875.júnis 24) kisasszonyt, Mann Ármin és néhai Hockstein Henrietta leányát. Házasságuk 1898.február 7-én köttetett. Az ifjú párelőbb X. Rákosfalva, Szent Mihály-út 7-ben, majd a Zalán utca 46-ban, évekkel később pedig  egy villában a X. Szigligeti-utca 4-ben élt.

1898.december 2-án született az első fiúgyermekük, az édesapja hivatását követő László, majd 1903-ban a tisztviselői pályát választó Pál.

1904-ben Friedlander Manó rákosfalvi orvost a kilépett cinkotai Farkas Márton (Endre) helyére egyesületi orvosnak választotta meg a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete. Az ő vezetésével  nyílt meg 1905. május 15-én a mátyásföldi fürdő-és vízgyógyító intézet. Dr. Friedlandert egyúttal az őrszemélyzet gyógykezelésével is megbízták.

1906-ban végre megérkezett a várva-várt leánygyermek, Edit, aki később művészi pályára lépett.

Az I. világháborúban 1915. március 1-én a többiek között hadnagyi rangban lett kitüntetve dr. Friedländer Manótis.

Leszerelését követően 1915. július 25-én vasárnap megalakult a "Rákosszentmihályi nagy kaszinó", az "eggyé tömörült intelligens helyi társadalom közös, egységes, erős és hatalmas nagy egyesülete". Az alapító tagok között találjuk többek között Bartos Menyhért építési vállalkozó, Nádler József kereskedő, dr.Böke Benő hírlapíró, tőzsde-ügynök, dr. Neumann Béni rákosszentmihályi ügyvéd, Princz József szabómester, Szántó Pál zálogházi főtisztviselő, Szilágyi Jenő takarékpénztári tisztviselő, Weiss Gyula magánzó társaságában dr. Friedlander Manó orvost is.

1928.06.13- a Zeneakadémia kamaratermében jól sikerült hangverseny keretében mutatkoztak be Gábor József, az Operaház tagjának növendékei. A növendékek közül feltűnő tudásával kivált Falus Edit, aki a Denevér nagy áriáját énekelte.

Érdekes hír volt, hogy 1929. augusztusában december 7-re beharangozott kulturális estély időpontját úgymond előzékenységből a sashalmi izr. hitközség átengedte a leventéknek (!) és az estélyt áttette december 14-re. December 14-én megrendezték a beharangozott nagyszabású műsoros estélyt a cinkotai Nagyicce vendéglőben. „A műsort Vágó Géza konferálta, fellépett Weisz Hédi táncművész, Balló Margit versmondó, Vidos Jenő humorista, Marcel Tibor szavalt. Az est fénypontja Falus Edit operaénekes, a Városi színház művésznője, dr. Friedlander Manó orvos leánya volt, aki az operaáriákon túl magyar népdalok előadásával aratott nagy sikert."

1930. március 8-án a rákosszentmihályi izraelita jótékonysági egylet táncmulatsággal egybekötött műsoros estélyt rendezett annak örömére, hogy a belügyminiszter végre – 9 évig tartó vizsgálatok után — jóváhagyta a nőegylet alapszabályait. Ney Dávid és Falus Edit operaénekesek, a Szentgyörgyi-nővérek és Walder József működtek közre sikerrel. Az esten jelen volt Eisenberger Géza körzeti főrabbi, Palásthy Irén énekművésznő és dr. Fábián Béla országgyűlési képviselő.

A következő oldalon olvashatunk egy Falus Edittel készített korabeli interjút:

Megjegyzem, a fenti interjúban szereplő Hans Bartsch azonos a rákosszentmihályról is ismert Palásthy Irén színésznő, korabeli primadonna férjével. Róluk bővebben a Szilánk(-ok) című kötet Rákosszentmihály fejezete végén tudhat meg többet a blogOlvasó. Előfordulhat, hogy később egy "kisebb szilánk"-ot szentelek majd Palásthi Irén művésznőnek ezen a blogon is.

1931.november másodikán írt cikket a Rákos Vidéke Falus Edit operaénekesnő külföldi diadaláról, aki tanulmányai kiegészítése céljából utazott külföldre.

 "A müncheni opera igazgatója azonban nyomban szerződtette, ami akkor az énekesek világában a legnagyobb kitüntetést jelentette. Falus Edit a népszerű rákosfalvi dr. Friedlander Manó leánya volt."

A következő években számos elismerő hír, tudósítás és interjú jelent meg Falus Edit külföldi és belföldi sikereiről.

1936.május 30-án temették Budapesten dr.Friedlander Manó sógorát. A lenti gyászhírből megismerhetjük dr. Fridlander Manóné népes és befolyásos családját, továbbá olvashatjuk, hogy az elhunyt családfő már elhagyta ősei hitét.

1936 késő nyarán közölték, hogy dr. Friedlander Manó, BHÉV-pályaorvos megkezdte nyári pihenőjét és távolléte alatt fia, dr. Fiedlander László helyettesíti.

1936. augusztus 9-én olvashatták elődeink a következő tudósítást:

1937. január 7-én kötött házasságot Dr.Friedlander László (Budapest, VI.Nagymező u.25)  a losonci születésű özvegy Rothbart Blankával (szül.1904.május 2, szülei:Rothbart Izidor és Goldberger Hermin).

A 40-es évek elejétől  kezdve már csak gyászhíreket találtam Friedlander doktor családjával kapcsolatban.

1943.május 16-án közölte a Pesti Hirlap, hogy Dr.Fridlander Manó orvos szövődményes influenzából keletkezett tudőgyulladásban 74 éves korában elhunyt. Halálát kiterjedt családja gyászolta. Így már nem tudhatta meg az idős orvos, hogy kisebbik fia Pál, aki egykor az I.Bem rakpart 25-ben élt feleségével, Láng Sárával,-közérdekű munkaszolgálatosként " a hazáért hősi halált halt". Hivatalosan: eltűnt. Halálát bíróság állapította meg 1951.június 25-én. 41 éves volt.

Friedlander-Falus Edit operaénekes még 1945-ben is vállalt fellépéseket.

Édesanyja, özv.dr. Friedlander Manőné szül. Mann Szidónia szívizomelfajúlás következtében hunyt el 1945. szeptember 16-án d.u. 1/2 kettő órakor Budapest XIV.ker. Szigligeti utca 4 alatti házukban. Ekkor már római katolikus vallású volt.

Testvérbátya Dr. Fridlander László nyugdíjas orvosként Dr.Füst László néven agyvérzésben hunyt el 1969. június 19-én a Gorkij fasor 11-ben.

Goldberger Tamás

 

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Ingyenes apróhirdetések

hirdetés

Ön is hirdetne?


 

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • Dr. Caroline Leaf: Tehetség vagy!

    Dr. Caroline Leaf: Tehetség vagy!

    Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot! >>>
  • Matematika felvételire

    Matematika felvételire

    Ezt a könyvet felvételire készülő 8.–os tanulóknak írtam. Átveszi az egész elméletet nyolcadik osztály végéig és sok megoldott feladatot és példát bemutatat. >>>
  • Hogyan fejlődjünk matematikából?

    Hogyan fejlődjünk matematikából?

    Ez a könyvem főleg 10., 11. és 12. osztályos középiskolásoknak szól, de más is használhatja aki komolyan érdeklődik a matematika iránt és szeretne nehezebb feladatokat megoldani matematikából. >>>
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó