Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Király Tamás (1952–2013) kiállítása egy olyan művész első nagyszabású retrospektív bemutatója Magyarországon, akinek tevékenysége ellenáll a hagyományos műfaji, illetve irányzatok szerinti besorolásnak. Mindenekelőtt persze az öltözködéshez, a divathoz kapcsolódnak a munkái, de Király felfogásában az öltözködés határterület: a divat, a film, a színház, a performansz és a képzőművészet találkozási pontja. Ruhái egyszerre jelmezek, mobil szobrok, futurisztikus transzformációk, a saját korát megelőző művész jövőbe látó kreációi.

 

A kiállítás átfogó képet kíván adni Király Tamás több mint három évtizedes pályafutásáról, mely az 1980-as évek elején indult Budapesten, ahol a művész rövid idő alatt az underground színtér emblematikus alakjává vált. Nemcsak utcai „divatbemutatóival”, performatív sétáival, hanem New Art Stúdió nevű butikjával is, ahol ruhákat árult az érdeklődők számára. A 80-as években bemutatóinak elsősorban a Petőfi Csarnok szolgált helyszínéül. Itt rendezhette meg az emblematikussá vált Baby’s DreamBoy’s DreamAnimal’s Dream, illetve Király címet viselő show-kat.

Ennek a korszaknak a csúcspontját az 1988-as Dressater elnevezésű berlini divatbemutató jelentette, ahol egyetlen kelet-európaiként olyan tervezők társaságában állított ki, mint Claudia Skoda vagy Vivienne Westwood. Király még ebben az avantgárd közegben is egyedit alkotott. Olyan ruhákat vonultatott fel, amelyek koncepcionális és vizuális radikalizmusa még ebből a formabontó közegből is kiemelte. 1989 után is folytatta az „összművészeti” divatbemutatókat, melyeknek a 2000-es években többször a Sziget Fesztivál adta a helyszínt, ahol a korábbiakhoz képest sokkal szélesebb közönség ismerhette meg az alkotásait, illetve az öltözködéssel kapcsolatos gondolatait.

Királyt mindig is az átalakulás és a folyamatok érdekelték. Alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel; a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. Nem az örökkévalóság izgatta, hanem az adott pillanatra és helyzetre kereste a legmegfelelőbb, a ruhák segítségével megfogalmazható választ.

A legfontosabb szempont a bemutatókon keltett hatás volt számára, nem az, hogy az utókornak megőrizze munkáit. Kreációit többnyire efemer módon állította össze, és a munkái dokumentálását sem tekintette elsődlegesnek. A kiállításnak ezért ennek az izgalmas életműnek a bemutatásánál arra az anyagra kell támaszkodnia, ami fennmaradt, hogy felidézze azt a vizuális atmoszférát, amely Király divatbemutatóira oly jellemző volt. Azt a sokszínű és határterületeken mozgó tevékenységet, amely a magyar – és bátran mondhatjuk, a nemzetközi – képzőművészetben egyedivé és mind máig aktuálissá teszi munkásságát.

 

Kurátor: Tímár Katalin

A kiállítás 2019. szeptember 15-ig tekinthető meg. 

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

A Budapest rovat további hírei

Vigadó, 2019. december 1. Karmester: Dénes István Közreműködik: Fejes Krisztina – zongora, Kállai Ernő – hegedű, és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Vajda János: Filharmóniai ünnepi...
Világklasszisok a Fonóban! A város legjobb táncházai és toplistás zenék mellett nemzetközi szinten is elismert magyar és külföldi művészek szerepelnek a Fonó november-decemberi programjában....
Megnyitó 2019. november 12-én, kedden 18 órakor
A Cityrocks által szervezett KecskemétRocks2019 könnyűzenei flashmobon több mint 500 hangszeres és énekes adott elő 12 slágert.
J ó -e az elaszt á n? Mit keress ü nk a c í mk é n? Milyen a j ó m é ret? Pl á za vagy tervező? Egysz í nű vagy unikornisos? - 5 szemponttal seg í tj ü k a d ö nt é st, ha kisruha v á s á rl á sra...
A Magyar Örökség és Hungarikum - díjas 100 Tagú Cigányzenekar nevét, s eddigi teljesítményét méltán őrzi az Aranykönyv és a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeuma.
A Vizesgála kétórás programját egyedülállóvá teszi, hogy a világon nincs másik olyan vízisport-gála, ahol egyszerre ennyi világklasszis bajnok szórakoztatná a közönséget.
Az Orlai Produkciós Iroda 2019. december 3-án tartja legújabb bemutatóját: Abe Burrows világhírű darabját, a Kaktuszvirágot a Jászai Mari-díjas Novák Eszter rendezi a Belvárosi Színházban.
Semmi-semmi, csak emberek leülnek és beszélgetnek.
2019-ben ismét bővült azon fiatalok száma, akik felsőfokú végzettséget vagy szakmát szereztek az MKB Bank által több mint két évtizede életre hívott ösztöndíjprogramnak köszönhetően. Idén egy...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó