Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

 Az államfői tisztség számomra egy magasztos dolog. Olyan embert illet meg, aki közéleti, tudományos, értékközpontú tevékenységével bizonyította : felette áll a földszintes jobb-bal játékoknak és képes a bölcs felnőtt szerepére, ha már a gyerekek nem bírnak magukkal.

Az államfő sajnos a kezdetektől nem felelt meg ezeknek az egyszerű kritériumoknak. Nincs kemény munkával megszerzett tekintélye. Ő olyan szülő, aki kivételezik egyes gyerekeivel, elfogult és túl sokat enged meg. Talán azért, mert ő magának is túl sokat enged meg ?

Ami miatt e sorokat írom, már mindenki előtt ismert : az államfő bizonyítottan plagizált kisdoktori dolgozatában, teljesítmény nélkül szerzett meg valamit, aminek az emberek értéket tulajdonítanak. Bár saját kis világában kialakított « jogizáló » védekezése megérthetően kerek történet, mégsem más, mint egy öncsalásban élő ember védekezése, aki nem képes szembenézni azzal a ténnyel, hogy története nem állja ki a nyilvánosság próbáját. Az ügy valójában nem az, aminek ő állítja.

Ezen az úton már nincs megállás, ezt most már bizony végig kell vinni. Sajnálom az államfőt. Ettől a ponttól nyomorúságainak növekedéséért már csak ő felelős. Nem sikerült morálisan felülkerekednie, zuhanását nem lehet megállítani - függetlenül attól, hogy pozíciójában marad-e.

Ugyanakkor hibáztatom az államfőt azért a demoralizáló üzenetért, amit az országnak küld : mindent megtehetsz, ami az érdekedben áll.

Az államfő számomra mintapéldánya annak az elitnek, amely olyan saját törvények szerint működő zárt világban él, ami köszönő viszonyban sincs a hétköznapi ember világával. Ezt még erősíti az őt megillető jogi érinthetetlenség. Szükség van erre ? Nincs. Az államfőt a saját életműve, teljesítménye által kivívott tiszteletnek kell védeni, amivel pártállástól függetlenül megnyeri magának a jóérzésű embereket. A jogi védelem természetesen nem jelentheti a kritikán felüliséget. Jogunk van az államfőről véleményt nyilvánítani. Meg is tesszük.

Az én államfőmnek legyenek önálló gondolatai, véleménye, cselekedjen; legyen olyan ember, akire felnézhetek, aki szereti az ország lakóit, azok nyelvét és tesz is értük. Ebből tudom : ő az én elnököm.

(Név és cím a szerkesztőségben)

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

Gépkezelő munkatársat keresünk!
( / Állás)

Gépkezelő munkatársat keresünk!
2019.02.18

Gépkezelő munkatársat keresünk!
( / Állás)

Gépkezelő munkatársat keresünk!
2019.02.18

Délutános takarítónőt keres
( / Állás)

noimage
2019.02.18

Gyártási munka
( / Állás)

noimage
2019.02.13

Pomázi munkahely
( / Állás)

noimage
2019.02.12

Pomázi munkahely
( / Állás)

noimage
2019.02.12

Pomázi munkahely
( / Állás)

noimage
2019.02.12

HIDRAULIKUS PRÉSGÉPEN TÖRTÉNŐ MUNKAVÉGZÉS
( / Állás)

HIDRAULIKUS PRÉSGÉPEN TÖRTÉNŐ MUNKAVÉGZÉS
2019.02.11

Looking for Translator and Receptionist
( / Állás)

noimage
2019.02.06

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Szolgáltatások Budapesten

Büfékocsi
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Büfékocsi

Büfékocsi
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Büfékocsi

Apolas gondozas
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

Idősgondozás
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

Idősgondozás

Kutyakozmetikus tanfolyam
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

Kutyakozmetikus tanfolyam

Idősgondozást Ápolást Vállalok
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

Francia nyelvoktatás
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

noimage

Céget keresek.
(Szolgáltatás / Üzlet, cég)

noimage

Tanuljon gitározni otthon!
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

noimage

Idősgondozás
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

Mackófalva Napközbeni Gyermekfelügyelet
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

Mackófalva Napközbeni Gyermekfelügyelet

Festés, tapétázás, szigetelés Budapesten
(Szolgáltatás / Építőipar)

Festés, tapétázás, szigetelés Budapesten

Ivanonits vízvezeték szerelő Budapest
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Ivanonits vízvezeték szerelő Budapest

Számítógép javítás fix 6000 Ft-ért a XVI.-ban és környékén
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Számítógép javítás fix 6000 Ft-ért a XVI.-ban és környékén

hirdetés

hirdetés

Ön is hirdetne?

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • Óvja is a gyermekeket a mese

    Óvja is a gyermekeket a mese

    A gyermekek zsenik - állítja Csukás István. Az ismert meseíró szerint mindenkinek kincsesbánya a gyermekkora, csak nagyon sokan elfelejtik a visszavezető utat. Ahhoz, hogy ez a korszak maradandó élményt nyújtson, és >>>
  • Rangos nemzetközi díjat nyert A szerelem egyenlete

    Rangos nemzetközi díjat nyert A szerelem egyenlete

    Az Álomgyár Kiadó nyári sikerkönyve, A szerelem egyenlete elnyerte a világviszonylatban legismertebb és legrangosabb könyves oldal, a Goodreads.com első díját romantikus kategóriában. >>>
  • Történelmi regénye jelent meg Egri László költőnek

    Történelmi regénye jelent meg Egri László költőnek

    Megjelent Egri László költő és író legújabb regénye, amely a Patrióta címet viseli. A történet 1849-ben indul és Petőfi Sándor rejtélyes sorsának alakulását követi nyomon, abból a fiktív alaphelyzetből kiindulva, >>>
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó