Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Minden év június hónap harmadik vasárnapján ünnepeljük apák napját. Hogy kifejezzük szeretetünket, ragaszkodásunkat és köszönetet mondjunk nekik.

„Egy délben, ősszel, meghalt apám. Erővel halt meg, méltósággal és példásan. Mintha megmutatta volna, hogyan kell meghalni. – Kezeim között halt meg, s ettől a pillanattól módosult halálfélelmem; nem félek már úgy, s nem a haláltól félek, nem attól az ismeretlentől, borzalmastól; inkább csak az életet sajnálom itt hagyni.”

Márai Sándor gondolatai méltón fejezik ki: édesapánk példája az olyan fontos, meghatározó kérdésekben, mint a viszonyulásunk az elmúláshoz, egész életen át kapaszkodót és vigaszt nyújthat. És természetesen ezrével őrzünk róluk hétköznapi emlékeket is az együtt töltött időkről, a közös élményekről.

Apák napja jó alkalom arra is, hogy ezeket felidézzük, és ha még tehetjük, közös emlékezésre hívjuk édesapánkat, köszönetet mondjunk neki a feltétel nélküli szeretetéért és odaadó gondoskodásáért, és egy apró ajándékkal meglepjük.

Apák napját Magyarországon minden év június harmadik vasárnapján ünnepeljük. A nap megtartását, az anyák napja mintájára, már a huszadik század elején kezdeményezték, hogy az apaságot és a szülői szerepet ünnepeljük ilyenkor.

Szeretettel köszöntjük az édesapákat, nagypapákat, dédapákat!

(obuda.hu)

Még több hír Budáról

Az alábbiak szerint alakul a nyári nyitva tartás a budafoki és a nagytétényi FSZEK tagkönyvtárakban.
A legutóbbi testületi ülésen ismerhették meg a képviselők a felújítás előtt álló szántódi gyerektábor terveit.
A harmadik kerület egyik legcsábítóbb nyári attrakciója idén is a Római-parti Plázs, amely lehetővé teszi a budapestieknek és a környéken élőknek, hogy közel fél évszázad után ismét szabadon...
Rövid összegzés arról, hogyan bővíti Újbuda Önkormányzata a közterületi várakozási övezeteket. Az ütemezés az alábbiak szerint alakul idén:
A nyári kánikula főként az időseket viseli meg.
Az önkormányzat idén is díjazta azokat a kerületieket, akik kiemelkedőt alkottak Budafok-Tétényben. Díszpolgárnak Radóczy Máriát választották.
A parlagfű nagymértékű elszaporodásának a közegészségügyi és gazdasági károsító hatása számottevő.
Júniustól már kedvezményesen fürdőzhetnek a kerületben élő nyugdíjasok a Szent Lukács Gyógyfürdőben!
Minden év június hónap harmadik vasárnapján ünnepeljük apák napját. Hogy kifejezzük szeretetünket, ragaszkodásunkat és köszönetet mondjunk nekik.
Elkészült a II. kerületi Gyarmati Dezső Uszoda 50 méteres medencéjének ideiglenes helyreállítása – jelentette be Facebook-oldalán Őrsi Gergely, a kerület MSZP-s polgármestere.
Tisztelt Lakók! A Péterhegy városrészre készített forgalomtechnikai felülvizsgálat részeként megvizsgálták a Kapolcs utca megnyitását és több utca egyirányúvá tételét.
A Pedagógusnap alkalmából fővárosi kitüntetést kapott Tamaskáné Fekete Erika és Békefi Gábor.
A Böszörményi úti turulszobor környezetének átalakítására programalkotó pályázatot hirdetett tavaly a Hegyvidéki Önkormányzat.
Az Óbudai Önkormányzat a következő cikket tette közzé az oldalán:
A Budavári Önkormányzat az alábbi cikket tette közzé oldalán:
Idén először, az ilyenkor szokásos Hegyvidéki Napok helyett Hegyvidéki Nyári Piknikre várta a kerületieket és barátaikat a szervező MOMkult és az önkormányzat.
Budafok-Tétényben is elindult az Odaadó Program.

A címlapról

A négy hónapja tartó ukrajnai háborúban a gyors tűzszünet Európa...
Háromnapos NATO csúcs kezdődött Madridban, az ülésen Magyarországot...
A rendőrség közzétett egy figyelemfelkeltő videót arról, hogy...
Köztudott, hogy kötelező biztosítás és érvényes műszaki vizsga...
A család, az oktatás és a kultúra is erőforrás az ország számára –...
Egy európai kutatás szerint Magyarországon és Olaszországban a...

Könyvajánló

Nyáron kevés jobb érzés van attól, mint elnyúlni valahol a vízparton, a napernyő alatt, elővenni egy jó könyvet és csak falni a betűket. Sokaknak ez az igazi feltöltődés, a nagybetűs PIHENÉS.
Együttműködés a mai tizen- és huszonévesekkel.
A 2019 végén kezdődött világméretű koronavírus-járvánnyal, a karanténnal, az életünk megállításával-lelassításával olyan teljesen újszerű helyzetben találtuk magunkat, hogy nem voltak fogalmaink az új, nyelven kívüli jelenségek elnevezésére.
A különleges írói stílussal rendelkező, kissé titokzatos Bucsi Mariann írónőt egy rendhagyó interjú keretén belül kérdezte több ismert és elismert ember, így közelebbről is megismerhetjük hazánk egyik feltörekvő szerzőjének életét.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Városban élünk. Vannak, akik figyelembe veszik az ezzel járó szabályokat, amik az együttélést szolgálják.
Értem én, hogy Putyint büntetni akarjuk. De biztos, hogy így kell?
Pénteki munkanap, 11:45, az Erste számlák nem elérhetőek Dzsordzsal.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Idén is megszervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2021-ben is meghirdeti az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ráadásul két kategóriában.
Az idén épp negyven éve átadott, a Mátyás-templommal szemben lévő egykori diplomataházat a nemzeti bankhoz kötődő alapítvány építi át.
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech