Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

hirdetés

 

A 2018-as évet Magyarország Kormánya a Családok évének nyilvánította, melynek köszönhetően még több támogatást és figyelmet kapnak a magyar családok. Emellett változatos programok is várják őket.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a program meghirdetésekor hangsúlyozta, a kormány egyik legsikeresebb területe a családpolitika, amelyre kiemelt figyelmet fordítanak 2010 óta. A Családok éve jegyében a támogatásokon túl, számos helyi és országos rendezvényen vehetnek részt az érdeklődők, így Budafok-Tétény is fontos szerepet vállal a kezdeményezésből.

A résztvevők között szerepel a kerületi Család-és Gyermekjóléti Központ is. Az általuk hirdetett programok fő célja, hogy a találkozásokkor a családok megismerjék egymást, megtapasztalhassák, hogy nincsenek egyedül, támaszt és segítséget találhassanak. Ilyen például a ,,Tipegő Babaklub", ami a kisgyermekes anyukák és 0-3 éves korú gyermekek számára indult el. A gyerekeknek közös játékra, felkészülésre a bölcsődére vagy óvodára, angol nyelvi játékokra, ringatókra, az anyáknak és apáknak beszélgetésre, kreatív foglalkozásra, tanácsadásra van lehetőségük. A Baba-Mama Klub játékos angol foglalkozásának tizenkét témája lesz, több időpontban is, melyekről további információk a „Budafok-Tétényi Családsegítő” Facebook csoport oldalán találhatóak.

A Szociális Szolgálat a három idősklub és az Egyesített Óvoda részvételével szervez közös programot „Generációk találkozása” címmel, melynek a témája a húsvéti készülődés. Ilyen program lesz például a húsvéti kézműves délután és a tavaszi vásár, amin kicsiket és nagyokat egyaránt szeretettel várnak az intézmények.

Bölcsődéinkben is készülnek a Családok évére, 2018. április 20-án például közös kertészkedésre invitálják a tagbölcsődékbe járó gyermekek szüleit, nagyszüleit, testvéreit. A bölcsődék előkertjének és játszó kertjének felfrissítését és rendbe tételét hirdetik meg. Családias, játékos környezetben szépíthetjük gyermekeink bölcsődéjét.

A Klauzál Gábor Művelődési Központ tavaly elnyerte a „Családbarát intézmény” címet, melynek megfelelően idén szinte minden napra jut egy családi program. A szabadidő hasznos eltöltése érdekében több tanfolyamot is szerveznek: kínálatukban megtalálhatóak az előadóművészet, a sport, az egészség-életmód, a gyermek, a felnőttképzés és a mozgáskultúra témakörébe tartozó foglalkozások is.

Az Anyatejes Világnap kapcsán a Védőnői Szolgálat is ide szervezi a babák, anyák és apák számára megrendezésre kerülő délelőtti elfoglaltságát. A Védőnői Szolgálat továbbá minden hónap utolsó péntekjén felváltva tart baba-mama klubot, illetve várandós klubot. A témák oltásokkal, gyermekápolással, alternatív étrendekkel, babamasszázzsal, gyermekneveléssel kapcsolatosak lesznek, melyeket kórházi védőnő, dietetikus, ortopéd orvos, illetve házi gyermekorvos fog ismertetni a résztvevőkkel.

A Cziffra Házban a tinikre is gondoltak: az önkormányzattal közös szervezésben valósul meg a Suli-vár és a Kamaszvár nevű program, amely a szülőknek és a gyermekeknek segít a kerületi általános- és középiskolák bemutatásában és kiválasztásában.

Számos további rendezvénnyel készül Budafok-Tétény a Családok évére, melyek részletei folyamatosan megtalálhatóak lesznek a honlapunkon.

 

 

Forrás: budafokteteny.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Budáról

A Budavári Önkormányzat egyik fontos programja a műemlékházak felújítása. Évente több száz millió forintot költ az Önkormányzat az épületek megszépítésére, fejlesztésére, hogy a Budai Vár megőrizze egyedülálló hangulatát.
A Mozgolóda, a Pajkos és a Sasadi ovik után a Szentimrevárosi Óvoda kertjében is olyan biztonságos sportpálya létesült, ahol a gyerekek kipróbálhatják a különféle labdajátékokat.
Új műfüves sportpályát avatott a Pitypang Utcai Általános Iskolában Láng Zsolt, II. kerületi polgármester és Hajnissné Anda Éva tankerületi igazgató.
A BKK Zrt. társadalmi egyeztetést tett közzé honlapján, két, a III. kerület közlekedését is érintő tervezett változtatásról. A változtatások megismerhetők és véleményezhetők a BKK honlapján lévő online fórumon keresztül.
Erkel Ferenc 1810. november 7-én született Gyulán.
A Budavári Önkormányzat és Székelyudvarhely testvérvárosi kapcsolatának köszönhetően újabb eseménnyel gazdagodott Székelyudvarhely kulturális élete.
Az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény évente két alkalommal műveltségi vetélkedőt rendez a nyugdíjas klubok tagjai számára.
Régi hagyomány szerint az újbudai óvodások minden évben részt vesznek az Állatok Világnapjához kapcsoló kerületi rajzpályázaton.
Az adventi időszakban idén is ingyenes, családi programokkal várja az érdeklődőket a Mechwart ligetbe a II. Kerületi Önkormányzat vasárnaponként.
A népszerű énekesnő, aki szívügyének tekinti az állatvédelmet, idén az Advent Óbudán rendezvénysorozathoz kapcsolódó hagyományos adventi adománygyűjtés nagykövete lett.
Idén húsz fiatal nyerte el a Papp László Sportolói Ösztöndíjat, az újbudai intézmények pedig mind eredményekben, mind részvételi számokban remekeltek a 2017/18-as diákolimpiai versenyeken.
Letették Buda legújabb és egyben a legnagyobbra tervezett bevásárlóközpontja, az Etele Plaza alapkövét.
November 30-áig tehető indítvány arra a személyre, aki Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és Varsó Bemowo kerülete közötti együttműködést, illetve a lengyel-magyar kapcsolatok elmélyítését elősegítette.
2016-ban az Országgyűlés a Szociális Munka Napját munkaszüneti nappá nyilvánította. A szociális munkát végzők tiszteletére szervezett ünnepséget az önkormányzat az Óbudai Kulturális Központban.
Komor Marcell (1868-1944) neves építész születésének 150. évfordulóját ünnepelték Keleti Károly utcai lakóházánál november 6-án.
2018. november 12-én megkezdődik a Toldy Ferenc utcában a 17. és 21. között az építkezés miatt veszélyeztetetté vált vízvezeték kiváltása, valamint a három vízbekötés cseréje.
Hét alkotó, köztük az újbudai Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató részesült a Nemzet Művésze díjban, amelyet hétfőn vehettek át a Pesti Vigadóban.

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

hirdetés

Ön is hirdetne?

 


Szolgáltatások Budapesten

Tanuljon gitározni otthon!
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

noimage

Online nyelvi kurzus
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Online nyelvi kurzus

Coach gyakorlat
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Coach gyakorlat

Idősgondozás
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

Bécsiszelet Étterem
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Bécsiszelet Étterem

Villanyszerelő-Elektrikus
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelő-Elektrikus

Villanyszerelő-elektrikus
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelő-elektrikus

Mackófalva Napközbeni Gyermekfelügyelet
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

Mackófalva Napközbeni Gyermekfelügyelet

Festés, tapétázás, szigetelés Budapesten
(Szolgáltatás / Építőipar)

Festés, tapétázás, szigetelés Budapesten

Ivanonits vízvezeték szerelő Budapest
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Ivanonits vízvezeték szerelő Budapest

Számítógép javítás fix 6000 Ft-ért a XVI.-ban és környékén
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Számítógép javítás fix 6000 Ft-ért a XVI.-ban és környékén

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó