Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

hirdetés

További három család költözhet Nagysándor József utcai Családok Átmeneti Otthonába (CSÁO).

Mintegy 38 millió forintot költött a lakások és az udvar felújítására az önkormányzat. Gajda Péter polgármester, Vinczek György alpolgármester, Burány Sándor országgyűlési képviselő, Dr. Király Beatrix, a kerületi kormányhivatal vezetője, valamint Bogó Józsefné, Dódity Gabriella, Varga Attila, Teknős Ferenc és Kránitz Krisztián önkormányzati képviselők is jelen voltak az ünnepélyes lakásavatón.

Különös jelentősége van a mai átadónak, hiszen amikor a parlament megszavazta a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megvonását, addig mi itt Kispesten lakásokat adunk át. Vannak, akik rombolnak, vannak, akik építenek – fogalmazott lakásavató beszédében Kispest polgármestere. Gajda Péter hangsúlyozta, fontos, hogy az önkormányzat otthont tudjon biztosítani azoknak a kisgyermekes kispestieknek, akik elveszítették sajátjukat, nem tudnak albérletet fizetni. Központi támogatás híján a magunk erejéből próbálunk segíteni azokon, akik nehéz helyzetbe kerültek. Gajda Péter külön köszöntötte a CSÁO-t fenntartó Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum (KSZSZC) munkatársait abból az alkalomból, hogy a különböző neveken működő intézmény idén lett 20 éves. Alacsony bérezésért a szívüket-lelküket kitéve dolgoznak a kerületi gyermekekért és felnőttekért – mondta.

A szociális ágazatot felügyelő alpolgármester a kispesti modell különlegességére hívta fel a figyelmet: itt nem egyszerűen lakást ad 1-1,5 évre az önkormányzat, hanem figyelemmel kíséri az ide költözők életét, azért, hogy együttműködés esetén majd önkormányzati bérlakáshoz juthassanak. Vinczek György elmondta, Kispesten ma mintegy 50-60 család billeg a hajléktalanság szélén, a helyzet kezelése szinte megoldhatatlan az önkormányzat számára, ezért is lenne szükség arra, hogy a kispesti és valamennyi önkormányzat az országban képes legyen bérlakást építeni. Az alpolgármester végül sok sikert kívánt a holnap költöző családnak az átmeneti lakáshoz.

A KSZSZC intézményvezetője arról beszélt, hogy a CSÁO mindazok számára lehetőség, akik kiskorú gyermeket nevelnek, és nem tudnak albérletet fizetni. Most ismét három lakással bővülhetett, így újabb három család kerülhetett védett környezetbe. Vighné Vincze Erzsébet úgy fogalmazott a CSÁO óriási vívmánya a kerületnek, összesen 36 férőhelye van, meg kell maradnia, bár egyre nehezebben megy annak kivitelezése, hogy innen lakásba kerülhetnek a családok. Az intézményvezető is a szociális önkormányzati bérlakások létesítésének fontosságát hangsúlyozta azok számára, akik nem tudnak önerőből lakáshoz jutni.

A három egyszobás, összkomfortos lakás áprilisra készült el a Nagysándor József utcai CSÁO-ban. A tavaly augusztus végén indult 38 millió forintos önkormányzati beruházás magában foglalta a teljesen új tetőt, a hőszigetelt födémet, az épületek homlokzatának vakolását, a nyílászárók cseréjét, a fal- és padlóburkolatokat, a festést és mázolást, a víz-, a csatorna- és az elektromos hálózat teljes felújítását, gázkazán beszerelését, a radiátoros fűtési rendszer kiépítését, valamint az udvar rendezését, térburkolat lefektetését.

Az átmeneti otthon szolgáltatás 2002-ben indult Kispesten a Jahn Ferenc utcában. Az otthon feladata átmeneti jelleggel lakhatást biztosítani a lakhatási krízisbe került, kiskorú gyermeket nevelő, gyermeket váró családok vagy egyedülálló szülők számára. A Jahn Ferenc utcában három lakrész áll a családok rendelkezésére, ebből egy nagycsalád befogadására is alkalmas. Létesítése óta teljes kihasználtsággal működik. A képviselő-testület 2014-ben határozott a férőhelybővítésről és azzal együtt közösségi helyiség létesítéséről a Nagysándor József utca 44. alatti önkormányzati ingatlanon. 2015-ben az utcafronton lévő épületben közösségi helyiséget, irodát és egy lakrészt építettek ki, majd az udvari épületrész és az udvar került sorra. A kész otthon négy családnak adhat átmeneti menedéket. 

Forrás: kispest.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Dél-Pestről

Több mint 300 településnek ajándékozott emlékfát a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Wekerle Sándor 170. születésnapja alkalmából tartott rövid megemlékezést Kispest Önkormányzata a volt miniszterelnök Kós Károly téri szobránál.
Életének 93. évében, rövid betegség után elhunyt dr. Rajháthy Aurél nyugalmazott kerületi körorvos.
Kerületünkben új, izgalmas kezdeményezés indult. Pesterzsébet Önkormányzata közösségi használatra bocsátotta az Eötvös utca-Ősz utca sarkán található, eddig üresen álló telket.
A Szociális Munka Napja alkalmából elismerő oklevélben részesültek a szféra kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozói, valamint átadták a Humanitas Ferencváros díjat is.
Dániel András gyermekíró volt a PIK könyvtár vendége.
Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalában állíthatta ki diákjai legszebb alkotásait a József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
Az alábbi közleményt Borbély Lénárd, Csepel polgármestere osztotta meg Facebook - oldalán :
Magyar Bronz Érdemkeresztet kapott Kiss András operaénekes.
Gondozott és virágos közterületek fogadják Pestszentlőrinc-Pestszentimre lakosságát az őszi és téli időszakban is.
A Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvodában az október 31-ei nevelési értekezleten tartalmas szakmai programokkal gazdagíthattuk módszertani ismereteinket.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kispesti hőseire emlékeztek idén is a Határ út és az Ady Endre út kereszteződésénél az 1956. november 4-től itt zajlott harcok emlékére emelt kopjafa előtt.
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata városfejlesztési sikereiért a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Szövetség (FIABCI) oklevelét vehette át a budapesti Marriott Hotelben október 30-án.
Október 27-én a Ferencvárosi Művelődési Központban nagyszabású gálaműsorral ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját a Bartók Táncegyüttes.
Idén negyedik alkalommal gyújtottak őrtüzet Csepelen Székelyföld autonómiájáért a Daru-dombnál.
Október 26-án avatta fel Dobray István emléktábláját Szabados Ákos polgármester a Lázár Vilmos Általános Iskola falán.
Két új helyszínen fogadja az ügyfeleket a Főtáv és a DHK
Nagyszabású hangversennyel ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját az Obsitos Fúvószenekar szombaton a KMO Művelődési Házban.

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Informatikai segítség házhoz Budapesten, ingyenes kiszálláss
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Informatikai segítség házhoz Budapesten, ingyenes kiszálláss

Te megálmodod, én megalkotom!
(Szolgáltatás / Szépségápolás)

Te megálmodod, én megalkotom!

Szivárvány Iskola Nyílt napok
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

Szivárvány Iskola Nyílt napok

Körtánc A TIT Studióban
(Szolgáltatás / Életmód)

noimage

Villanyszerelés Budapesten és vonzáskörzetében
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelés Budapesten és vonzáskörzetében

BODY SPACE : "A HELY, ahol tested átalakul!"
(Szolgáltatás / Szépségápolás)

noimage

Garázsvásár Csillaghegyen!
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Dr.Tóth Tamás Idegsebész Magánrendelés
(Szolgáltatás / Egészségügy)

Dr.Tóth Tamás Idegsebész Magánrendelés

Foleg anyagi segitseg idoseknek
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Foleg anyagi segitseg idoseknek
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Bérelhető Jakuzzis Körös-parti nyaralóházak
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Bérelhető Jakuzzis Körös-parti nyaralóházak

Takarítás
(Szolgáltatás / Takarítás, házvezetés)

Takarítás

Villanyszerelés
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelés

NEOPLANT gyógynövényes natur kozmetikumok bôr és haj problém
(Szolgáltatás / Egészségügy)

NEOPLANT gyógynövényes natur kozmetikumok bôr és haj problém

Állatbefogás és tetem szállítás
(Szolgáltatás / Háziállat)

noimage

hirdetés

Ön is hirdetne?


Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó