Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az önkormányzat június 6-án az első Terézvárosiak napját a Hunyadi téren.

A programok sora már délelőtt elkezdődött. Szalóki Ági gyermekeknek szánt koncertje épp olyan nagy sikert aratott, mint Béres Alexandra ovis fitnesz-bemutatója. A kicsik mindkét programban aktívan részt vettek, senkit sem kellett biztatni a mozgásra, táncra, tornára.

Szalóki Ági az ifjabb korosztály számára énekelt

Délben az idősebb korosztály számára szenior örömtánc következett Csirmaz Szilviával, ezt követően pedig egy valódi sztár, az örök szubrett, Oszvald Marika vette birtokba a Hunyadi téri Zenepavilont, de még a közönség közé is kiszaladt, mikor a legpörgősebb számokat adta elő. A művésznő ezer szállal kötődik a VI. kerülethez, itt van például lakása, s a Nagymező utcai Operettszínház a második otthona. Fergeteges műsorát főként a nyugdíjasok hálálták meg vastapssal.

Béres Alexandra ovis fitneszre buzdította a gyerekeket

Bár délután már erősen „lógott az eső lába”, vészjósló felhők gyülekeztek a tér felett, az égiek kegyesek voltak a rendezőkhöz és a közönséghez, eső ugyanis alig-alig esett ezen a szép szerdai napon. Így aztán a délutáni MintaPinty gyerekkoncert és a Lengyel Szabolcs Micsi tánckóstolója is zavartalanul zajlott le.

Oszvald Marika a tőle megszokott operettslágereket hozta el a Hunyadi térre

Szandi koncertjére már egész tömeg gyűlt össze, kicsik és nagyok egyaránt nagy szeretettel fogadták a tinisztárból elismert művésszé lett előadót, aki elárulta, hogy neki is van köze a környékhez. Mint mondta, egy ideig párjával, Bogdán Csabával az Akácfa utcában is éltek, s mindig szívesen jön erre a térre is. Energiával átfűtött koncertjén a jelenlévők dalra is fakadtak, néhányan pedig táncra is perdültek a színpad előtt.

Hassay Zsófia polgármester elárulta, hogy az önkormányzat hagyományt szeretne teremteni a Terézvárosiak napjával

Este hatkor Hassay Zsófia polgármester köszöntötte a megjelenteket, s elmondta, hogy az önkormányzat hagyományt szeretne teremteni abból, hogy hatodik hó (június) 6-án egy egész napos programkavalkáddal ajándékozza meg az itt élőket. Ugyancsak ezen az eseményen köszöntik majd fel évről-évre a hatodik hó 6-án született terézvárosiakat, idén tízen (egytől a kilencven évesig) léptek fel a színpadra, hogy átvegyék ajándékukat a polgármestertől, s fogadják a gratulációkat. Itt sorsolták ki a hat szerencsés nyertest is azok közül, akik a nap folyamán részt vettek a téren zajló különféle játékokban, vetélkedőkben. Ők fagyi-, mozi-, illetve élményfürdő utalványokat kaptak.

Kovács Kati fergeteges koncertje zárta a napot

A reggeltől estig tartó rendezvény keretében dobókockás nyereményjátékban, helytörténeti vetélkedőben és kézműves foglalkozásban volt része a jelentkezőknek. A sportpályán a TEKA és kerületi rendőrség állított fel KRESZ-pályát, melyet a gyerekek kipróbálhattak, és sporttal is tölthették az időt a terézvárosiak.

Hatodik hó hatodikán jócskán megtelt a Hunyadi tér

Este Kovács Kati nagysikerű koncertje zárta a napot, s ez valóban méltó befejezése volt az idén első alkalommal megrendezett Terézvárosiak napjának, melynek programjait a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt. állította össze.

Forrás: terezvaros.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír a Belvárosból

A VII. kerületben garázdálkodtak Elfogták besurranó unokatestvéreket Egy hónap alatt hét lakást rámolt ki a VII. kerületben két fiatalkorú fiú. Az elkövetőket Józsefvárosban fogták el. Az unokatestvérek csaknem egymillió forint értékben loptak különféle technikai eszközöket, mobiltelefonokat, laptopot, játékkonzolt és pénzt szeptember 14. és október 16. között hét erzsébetvárosi – többségében nyitott – lakásból. A nyomozók azonosították a 14 és...
Orbán Viktor a Terror Házánál mond beszédet Ünnepi programok Budapesten az 1956-os forradalom emlékére Október 22-én és 23-án ünnepi programok, köztük fényfestés, koncertek lesznek a fővárosban az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából. Október 23-án Orbán Viktor miniszterelnök a Terror Háza Múzeumnál mond beszédet 15 órától. A kétnapos ünnepségsorozat október 22-én 14 órakor az 1956-os műegyetemi emlékműnél, a Nemzeti...
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 14 éves budapesti Száva Róbert és a 15 éves Száva Donátó Izmael 2018. október 8-án egy József körúti lakásból műszaki cikkeket loptak el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás gyanúja miatt folytat nyomozást. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható Száva Róbertet és Száva Donátó Izmaelt felismeri,...
Az elismerést Sára Botond az Országházban vette át Családbarát önkormányzat-díjat kapott Józsefváros Az egyik legrangosabb önkormányzatoknak ítélhető civil elismerést, a Családbarát önkormányzat-díjat Sára Botond polgármester pénteken délelőtt az Országház Vadász termében vette át. A díjat a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) alapította 2006-ban „az önkormányzatok saját határain túlmutató kezdeményezéseinek, a településen élő családok...
Mi hozhatná közelebb egymáshoz a különböző generációkat, mint a közös játék izgalma és öröme? A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolában megrendezett családi nap október 13-án, szombaton éppen erre a közös kikapcsolódásra kínált lehetőséget szülőknek, gyermekeknek és az őket tanító pedagógusoknak egyaránt. A rendezvényen részt vevő több mint száz érdeklődő szülőnek lehetősége nyílt, hogy gyermekével közösen figyeljen meg...
A Turay Ida Színház legújabb előadása a színházi élmény mellett egy izgalmas, rendhagyó történelemórával is megajándékozza a nézőket. Topolcsányi Laura Zita című műve a Magyar királynék című sorozat részeként egyszerre hat a lélekre és az elmére. Az 1980-as évek elején egy svájci falucska kolostorának egyik lakójához – egy finom modorú, titokzatos idős hölgyhöz – különleges vendég érkezik: az unokája. A 22 éves lány a Habsburg...
A szemét kapott lángra Tűz ütött ki a lépcsőházban, leszakadt a lépcső egy szakasza Kigyulladt a lépcsőházban tárolt szemét az Üllői út 70. szám alatti társasházban, aminek következtében leszakadt a lépcsőnek egy kétméteres szakasza. Személyi sérülésről nincs hír. A földszintről induló lépcső egy szakasza szakadt le az alatta tárolt, és tüzet fogott szemét lángjaitól az Üllői út 70. szám alatti társasházban. A lépcső lezárásáról a közös...
Jamniczky Ernő László nemrégiben ünnepelte 95. születésnapját. Az önkormányzat képviseletében Sára Botond polgármester is megragadta az alkalmat, hogy felköszöntse Ernő bácsit, akinek október 18-án egy üveg finom borral és egy Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt díszoklevéllel kedveskedett. Az idős úr lakásában már ott sorakoztak a születésnapi ajándékok, alig fértek el a szekrényen, amiből ítélve sokan gratuláltak a szép korhoz. Érthető,...
Találkozzunk október 23-án, 10 órakor a Corvin közben Emlékezzünk együtt ’56 hőseire 2018. október 18. csütörtök Józsefváros önkormányzata október 23-án, kedden 10 órától a Corvin közben tartja ünnepi megemlékezését az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából. Ünnepi beszédet mond Sára Botond alpolgármester, majd „A magyarok vére” című műsor idézi fel az ’56-os hősök emlékét, a Turay Ida Színház...
A családok éve jegyében telt az idei Terézvárosi búcsú, ahol nemcsak színes programok, ragyogó napsütés, de rengeteg finomság és kézműves vásár is várta az érdeklődőket.
A rendezettebb környezet közös érdekünk Modern takarítógépek a tisztább Józsefvárosért Két új, korszerű takarítógép állt a napokban szolgálatba Józsefvárosban, így már négy jármű és mintegy húsz személy dolgozik nap mint nap a tisztább utcákért és közterekért a fővárosi közterületfenntartó vállalat munkatársai mellett. A Józsefvárosi Önkormányzat elkötelezett a köztisztasági állapotok javításáért, ennek érdekében köztisztasági programot is...
Országgyűlési napló Elfogadták a Sargentini-jelentést visszautasító határozatot Megszavazta a parlament a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló, Sargentini-jelentés elleni határozatot, amely arra szólítja fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza az országot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott jelentéssel szemben. Kocsis Máté, a...
Az Újraélesztés Világnapja Életmentő képzés a Józsefvárosi Mentőállomáson Mit tenne, ha egy zsúfolt helyen a szeme láttára összeesne valaki? Azonnal a segítségére sietne? Vagy esetleg hátralépne és remélné, majd valaki más odamegy Ön helyett? Philip Zimbardo pszichológus kutatásaiban bizonyította, minél többen vannak a helyszínen, annál inkább megoszlik a felelősség, és ilyenkor a többség hajlamos nem cselekedni. Pedig egy...
A Horánszky utcai Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ (H13) adott otthont és szolgáltatott partnerséget annak a mentorálással egybekötött, fiatal kezdő vállalkozások – közkeletű angol elnevezéssel startup-ok – számára megrendezett versenynek, amely az IBM nemzetközi szakembereinek önkéntes közreműködésével, és a Digital Opportunity Trust (DOT) elnevezésű, kanadai székhelyű szervezet jóvoltából valósult meg. A fővárosi fiatalok számára megrendezett...
A Horánszky utcai Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ (H13) adott otthont és szolgáltatott partnerséget annak a mentorálással egybekötött, fiatal kezdő vállalkozások – közkeletű angol elnevezéssel startupok – számára megrendezett versenynek, amely az IBM nemzetközi szakembereinek önkéntes közreműködésével, és a Digital Opportunity Trust (DOT) elnevezésű, kanadai székhelyű szervezet jóvoltából valósult meg. A fővárosi fiatalok számára megrendezett...
A bérlakásban élők lakáskörülményeit vizsgálják Adatfelmérést végez a Központi Statisztikai Hivatal A Központi Statisztikai Hivatal Lakbérfelmérés című adatfelvételt végez. Józsefvárosban október 12. és december 06. között zajlik az önkéntes és anonim adatfelvétel. A cél az, hogy felmérjék a bérelt magánlakásban élők lakáskörülményeit, az adatokra támaszkodva pedig megalapozott számítások végezhetők a magánbérleti szektor nagyságáról, gazdasági...

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

Szobalány pozíció
( / Állás)

noimage
2018.10.15

2fő betegszállítót keresek
( / Állás)

noimage
2018.10.08

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
( / Állás)

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
2018.10.04

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
( / Állás)

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
2018.09.21

Élelmiszeripari betanított munkás
( / Állás)

Élelmiszeripari betanított munkás
2018.09.13

miden féle munka ajánlat
( / Állás)

noimage
2018.09.10

Szakembereket keresünk - 18. kerület
( / Állás)

noimage
2018.09.06

Irodai Asszisztens
( / Állás)

Irodai Asszisztens
2018.09.03

Állás
( / Állás)

noimage
2018.09.02

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Szivárvány Iskola Nyílt napok
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

Szivárvány Iskola Nyílt napok

Körtánc A TIT Studióban
(Szolgáltatás / Életmód)

noimage

Villanyszerelés Budapesten és vonzáskörzetében
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelés Budapesten és vonzáskörzetében

BODY SPACE : "A HELY, ahol tested átalakul!"
(Szolgáltatás / Szépségápolás)

noimage

Garázsvásár Csillaghegyen!
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Dr.Tóth Tamás Idegsebész Magánrendelés
(Szolgáltatás / Egészségügy)

Dr.Tóth Tamás Idegsebész Magánrendelés

Foleg anyagi segitseg idoseknek
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Foleg anyagi segitseg idoseknek
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Bérelhető Jakuzzis Körös-parti nyaralóházak
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Bérelhető Jakuzzis Körös-parti nyaralóházak

Takarítás
(Szolgáltatás / Takarítás, házvezetés)

Takarítás

Villanyszerelés
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelés

NEOPLANT gyógynövényes natur kozmetikumok bôr és haj problém
(Szolgáltatás / Egészségügy)

NEOPLANT gyógynövényes natur kozmetikumok bôr és haj problém

Állatbefogás és tetem szállítás
(Szolgáltatás / Háziállat)

noimage

Állatbefogás és tetem szállítá
(Szolgáltatás / Háziállat)

noimage

Állatbefogás és tetem szállítás
(Szolgáltatás / Háziállat)

noimage

hirdetés

Ön is hirdetne?


Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó