Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Immár hagyományosan december 4-én, Ferencváros Napján gálaműsor keretében adták át kerületünk kitüntetéseit. Ferencváros ezen a napon ünnepelte névadásának 225. évfordulóját is. A jeles alkalomból a több mint félezer látogató befogadására képes Nemzeti Színházban tartották az ünnepséget, melyet a 9.tv jóvoltából élőben tekinthettek meg a televíziónézők is.

Az est háziasszonya, Oláh Olívia köszöntötte a díjazottakat és a megjelenteket, köztük Tarlós István főpolgármestert, Vas Imre és Varga József országgyűlési képviselőket, Kocsis Mátét, Józsefváros polgármesterét, valamint Ferencváros és testvérvárosainak vezetőit és képviselőit.

Elsőként Vidnyánszky Attila, az estnek otthont adó Nemzeti Színház vezérigazgatója szólt az egybegyűltekhez, megtisztelőnek nevezve, hogy a 225 éve alapított Ferencvárost a 180 éve alapított színházban köszöntheti. 15 éve már, hogy Ferencvárosban működik a Nemzeti Színház, mely Vidnyánszky Attila 5 éves vezetése alatt valóban törekszik a nemzet színháza lenni, jelen lenni a Kárpát-medencében, határokon innen és túl.

A gála műsorszámai Ferencváros 1792 óta íródó történelmének nagy pillanatait és nagy alakjait éppúgy megidézték, mint a 225 év során zenében, versben, valamint elbeszélésben megörökített ferencvárosi életérzést és természetesen a Fradi történetét is.
Ebben a színes múltidézésben közreműködött Mécs Károly, a Nemzet Művésze, Györgyi Anna és Nemcsák Károly színművészek, a Garabonciás Együttes, Antal Gábor, Turós Eszter és Turós Enikő zongoraművészek, Gazda Bence hegedűművész, Papp Norbert homokanimátor, az Erdődy Kamarazenekar, valamint a Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola kórusa is.
A műsort Lázár Balázs színművész, a Ferencvárosi Pinceszínház irodalmi referense szerkesztette és rendezte.

„Budapest Főváros fejlődése elképzelhetetlen Ferencváros fejlődése nélkül” – kezdte köszöntőjét Tarlós István főpolgármester, majd kitért az elmúlt évek során közös erővel véghezvitt fejlesztésekre, köztük a szociális városrehabilitációra, a Nehru part felújítására és a Bakáts tér közeljövőben megvalósuló megújítására.
Beszédében a főpolgármester „tanúságot tett” egész életét végigkísérő fradizmusáról is, mellyel nagy sikert aratott a hallgatóság körében. A jeles ünnep alkalmából köszöntötte Ferencváros polgárait, különös tekintettel az est folyamán díjazottakra.

„Mint láthatjuk, Ferencváros elmúlt 225 éve – ez a kilenc emberöltő – tele van történelemmel, humánummal, kultúrával” – utalt köszöntőjében a gálaműsorban látottakra Bácskai János polgármester. Kerületünk sok mindenben elsőnek mondhatja magát, tele van csodálatos építészeti emlékekkel, számos iskola, egyetem otthona, sok művész és tudós lakhelye volt az idők során. Történetében megkerülhetetlen a 118 éves Fradi és a 80 éve elhunyt József Attila.
Bácskai János emlékeztetett: örömteli és ritka esemény ez abból a szempontból is, hogy Ferencváros valamennyi testvérvárosa, az egyaránt a trianoni határokon kívül rekedt Beregszász, Királyhelmec, Magyarkanizsa és Sepsiszentgyörgy polgármestere is egyszerre vendégeskedik nálunk ezen a szép ünnepen.
A várost mindig építeni kell, nemes célokat kitűzni és megvalósítani, beszéde végén ehhez kívánt még legalább kilenc emberöltőnyi erőt, emberséget és kultúrát a polgármester.   

A díjátadó ünnepséget a 2017-es év során átadott kerületi díjak felelevenítése nyitotta, majd Bácskai János átadta a Ferencváros Napja alkalmából odaítélt kitüntetéseket.

Polgármesteri Elismerő Oklevélben részesült Antal Árpád, Ferencváros testvérvárosa, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Zila Péter, a Nagyvárad téri Református Gyülekezet lelkésze, Keresztes Kristóf, az FTC kajak-kenu szakosztály ifjú kajaksprintere, Kerek András, a Ferencvárosi Művelődési Központ igazgatóhelyettese, valamint Szőke István, az FTC örökös bajnok labdarúgója is, akinek az oklevél mellett az immár köztudottan Fradi szurkoló Tarlós István főpolgármester egy zöld-fehér labdát is átnyújtott egy kis anekdotázás kíséretében.

A Pro Urbe Ferencváros díj azon magánszemélynek, szervezetnek, közösségnek adományozható, aki/amely Ferencvárosért, a kerület környezetének építéséért, alakításáért, értékének megőrzése érdekében kimagasló egyedi alkotó tevékenységet folytatott, maradandót alkotott. A díjat idén a Károli Gáspár Református Egyetem, Szencz Mátyásné óvodapedagógus, a Kerekerdő Óvoda vezetője, valamint a Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola Kórusa vehette át, melynek előadásában elhangzott az Oscar-díjas Mindenki betétdala, a Bodzavirág is. A díjakat átadta: Bácskai János polgármester, valamint Kállay Gáborné és Zombory Miklós alpolgármesterek.

A 2017-es év Ferencváros díszpolgára címet a 18 éve kerületünkben élő Demjén Ferenc „Rózsi”, generációk kedvence, hazánk egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb könnyűzenei szerzője, előadója vehette át. A Kossuth-díjas művész neve a könnyűzene minden területén a legmagasabb szintet képviseli, hiszen páratlan énekesi, valamint dalszerzői és szövegírói kvalitásai mellett a 70-es, 80-as években az ország egyik legjobb basszusgitárosaként is számon tartották. A Bergendy, a V’Moto-Rock tagjaként, valamint szólistaként megszámlálhatatlanul sok sláger írója és előadója. Dalszövegei világos és egyetemes mondanivalót hordoznak, melyet bizonyít, hogy férfi és női énekesek egyaránt szívesen dolgozzák fel dalait.

Rövid köszönőbeszédében Demjén Ferenc elmondta, nagy meglepetésként érte a megtisztelő díszpolgári cím. Budapest majdnem minden kerületében lakott élete során, de közülük most már bizonnyal Ferencváros marad a művész fővárosi otthona.


Ferencváros 2017 évi díjazottjai:

Ferencváros díszpolgára:

Demjén Ferenc
Demjén Ferenc, művésznevén „Rózsi” 1946-ban született. Magyarország egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb könnyűzenei szerzője, előadója. A Tűzkerék, Liversing, Sakk-Matt, Dogs, Bergendy, V’Moto-Rock zenekarok meghatározó alakja. A nevével fémjelzett albumok eladása - melyeken valamilyen formában közreműködött - megközelítőleg 7 millióra tehető. Közel 800 dal köthető a nevéhez.
1970-ben csatlakozott a Bergendy együtteshez, ahol a „Mindig ugyanúgy” című dallal debütált. 1977-ben megalapította a V'Moto-Rock formációt, mely 12 éven át tagcserék nélkül ért el hatalmas sikereket. Szöveget írt többek között a Szerelem első vérig, a Szerelem második vérig és a Moziklip című, nagy sikerű filmek betétdalaihoz és nevéhez fűződik az 1995-ös Honfoglalás című film betétdala, a Kell még egy szó is.
1989-ben szólókarrierbe kezdett, évente 40-45 élő koncertet ad zenekarával. Évtizedek óta a Papp László Budapest Sportarénában december 30-án zárja az évet. 
Demjén Ferenc számos kitüntetésben, elismerésben részesült, 2012-ben Kossuth-díjat kapott.
Közel 30 esztendeje baranyai birtokán él, ám a fellépésekre 18 éve ferencvárosi otthonából indul el.

Ferencváros Pro Urbe Díja:

Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola Kórusa 
Az idén 180 éves Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola a főváros egyik legrégebbi elemi iskolája, ahol már 60 éve működik ének-zene tagozat. Az iskola énekkarait 1996 óta Molnár Mónika vezeti. A kórusok legtehetségesebb diákjaiból alakult SoulAir kamarakórus, a budapesti rendezvények mellett számos európai országban is fellépett már. Repertoárjuk gregorián, reneszánsz, barokk, klasszikus és XX. századi kórusművek mellett a mai, minőségi könnyűzene darabjait is felöleli.
A Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola kórusa világra szóló ismertségre tett szert Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmjében, mely elnyerte az Amerikai Filmakadémia díját, az Oscar-díjat. Ezzel a régóta méltán híres iskola számos szakmai siker és elismerés után tovább növelte az intézmény és Ferencváros hírnevét. A kórus tagjainak a filmben nyújtott alakítása pedig hozzájárulhatott a sikerhez, hogy Magyarország egy újabb Oscar-díjjal gazdagodjon.

Károli Gáspár Református Egyetem
A Károli Gáspár Református Egyetem egyszerre nagy múltú és fiatal intézmény, hiszen jogelődjeinek múltja 1839-ig, illetve 1855-ig nyúlik vissza, ugyanakkor az intézmény jelenlegi nevén 1993 óta, az Országgyűlés jóváhagyása óta működik. Az egyetem így a régi és az új együttélésével ötvözi a református oktatás hagyományait és a szakmai megújulás iránti nyitottságot. Az intézmény egyik legfontosabb értéke a családias hangulat, melyet folyamatos bővülése mellett is sikerült megtartania. A Károli egyetem célja és feladata, hogy a református kollégiumok hagyományát folytatva, a lelkészképzés mellett több tudományterületen folytasson alap- és mesterképzést, szakirányú továbbképzést, valamint doktori képzést. A méltán népszerű régebbi képzések mellett, a folyamatosan új szakokat indító egyetemnek közel 8000 hallgatója van az Állam- és Jogtudományi Karon, a Bölcsészettudományi Karon, a Hittudományi Karon, valamint a Tanítóképző Főiskolai Karon. Rendre előkelő helyen szerepelnek a felsőoktatási intézmények rangsorában. Az egyetem több szervezeti egysége is Ferencvárosban található: a Hittudományi Kar a Ráday utcában, a Rektori Hivatal és a Gazdasági Igazgatóság pedig a Kálvin téren.

Szencz Mátyásné
Szencz Mátyásné 1988 óta dolgozik a kerületben óvodapedagógusként, 1994 óta óvodavezetőként. 2009-ig a Fészek Óvodában, ezt követően a Kerekerdő Óvodában.
Hatalmas szervezőképességét bizonyítja, hogy 2006-ban az egy telken található két intézményből egy jól működő szervezetet kovácsolt, és a két óvoda értékeit tovább örökítve egy sikeresen működő óvodát tudott a munkatársaival létrehozni, mely jelenleg az ország legnagyobb óvodája.  
Nevelésfilozófiájának alappillére a magyar nemzeti kultúra értékeinek megőrzése és átadása a jövő nemzedékének. A határokon átívelő kapcsolatokat erősíti sok éve. Jól példázzák ezt a Kerekerdő Óvodában megrendezésre kerülő Mesemondó délutánok.  Az óvoda - család kapcsolatot kiemelten kezeli, melyet számos, immár hagyományos program is igazol, például a Kerekerdei vigasságok, vagy a Szüreti mulatságok.
Vezetői munkáján kívül mindig fontos volt számára, hogy a kerület óvodáit összefogja. Ezért munkatársaival kerületi gyermekprogramokat szervez immár 10 éve a ferencvárosi óvodások egészségmegőrzése és anyanyelvi nevelése érdekében.

Polgármesteri elismerő oklevél:

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere
Fiatal kora ellenére az erdélyi magyarság egyik ikonikus alakja. Nemcsak azzal tűnt ki, hogy az elmúlt tíz évben Sepsiszentgyörgyöt Székelyföld egyik legszebb és legélhetőbb városává változtatta, de azzal is, hogy a magyar nemzet egységének és Székelyföld autonómiájának a legkövetkezetesebb és legkitartóbb szószólója. Lendülete, energiája meglátszik Sepsiszentgyörgy utcáin, az új Aréna épületén, az élettel teli új Főtéren. Mindezek mellett elévülhetetlen érdeme, hogy az erdélyi magyarságot megerősíti identitásában, nyelvében és kultúrájában, továbbá ápolja a testvérvárosi aktív együttműködést Ferencvárossal.

Kerek András, a Ferencvárosi Művelődési Központ igazgatóhelyettese
2005 decemberében csatlakozott a Ferencvárosi Művelődési Központ művelődésszervező csapatához. 2014 januárjában lett az intézmény igazgatóhelyettese. Ezalatt, 2016 januártól - 2017 márciusig megbízott igazgatói feladatot is ellátott. A nagyrendezvények, fesztiválok szervezése és koordinálása mellett biztosítja az intézmény napi működésének zökkenőmentességét. Lelkiismeretes, a hagyományokhoz ragaszkodó munkatárs, aki erő feletti munkabírással, alázattal végzi feladatait. 

 

Keresztes Kristóf, az FTC kajak-kenu szakosztály sportolója
A hat éve újraindított, sikeres FTC kajak-kenu szakosztály jelenleg legeredményesebb sportolója. 2012-ben kezdett el kajakozni Ferencváros színeiben, az egyesület saját nevelésű versenyzője. Az idei évben megnyerte Győrben az Európai Ifjúsági Olimpiát 200 méter kajak egyesben. Ezen kívül korosztályos válogatott is lett. A 2017-es szezonban az Olimpiai Reménységek versenyen két számban is győzni tudott a Csehországi Racice-ben: 200 méter egyesben és négyesben állt fel a dobogó legfelső fokára. Tagja annak a szűk keretnek, akik a 2018-as argentínai Ifjúsági Olimpián részt vehetnek.

 

Szőke István, az FTC örökös bajnok labdarúgója
A 70. életévét idén betöltött Szőke István 12 évesen a Ferencvárosban kezdte pályafutását a felnőtt csapatban, Albert Flórián ajánlására. Összesen hatszor lett bajnoki második, egyszer pedig harmadik a Ferencvárossal. Emellett kétszer Magyar Népköztársaság Kupát is nyert az együttessel. Klubjában 1965 és 1974 között 191 bajnoki mérkőzésen 71 gólt szerzett, a hazai mezőny egyik legeredményesebb szabadrúgáslövője volt. Az 1967-68-as Vásárvárosok Kupájában – az Európa Liga jogelődjében – második helyezést ért el a csapattal jobbszélsőként. 1974-ben az FTC örökös bajnokává választották.

Zila Péter református lelkész
1987-ben végzett a Budapesti Református Teológiai Akadémián (jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara). Lelkipásztor volt Válon, Fóton és Hajdúböszörményben, 2009 óta a Nagyvárad téri Református Gyülekezet lelkésze. Hozzá tartozik a Középső-Ferencváros területén található összes állami fenntartású általános és középiskola, szakképző iskolák, továbbá a kerület területén található összes kórház is. Az ő vezetése alatt áll többek között a Diakóniai Bizottság, mely a családokat, egyedülálló, szociálisan hátrányos helyzetben lévő, vagy fogyatékkal élő embereket támogatja.


Ferencváros 2017 év közben átadott díjai:

Ferencváros „József Attila” díja:
H. Bagó Ilona

„Ferencváros Sportjáért” díja:
Pindák László

„Ferencváros Közbiztonságáért” díja:
Borsos Zoltán
Dr. Sallay Gábor

Ferencváros „Pro Facultate” díja:
Badics Ágnes
Jenei Miklós
Magyarné Willinger Andrea
Molnár Mónika

„Ferencváros Schmidt Egon” díja:
Sebők Endre 

Ferencváros „Magyary Zoltán” díja:
Illésné dr. Szabó Csilla
Puháné Bándi Ágota

Ferencváros „Pro Sanitate” díja:
Dr. Király Edit

„Ferencváros Bárány János-díja”:
Hódos Dezsőné
Rajna Tibor
Erdélyi Sándor (posztumusz)
Tankó Tibor (posztumusz)

Ferencváros „Humanitas” díja:
Antalik Tibor

Polgármesteri elismerő oklevelek:
Kisgyörgy Zoltán
Dr. Nyári Andrásné
Angyalosi Gyuláné
Vas Mária

 

Forrás: ferencvaros.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Dél-Pestről

Október 23-án 10 órától folytatódik az Ősz utca és Eötvös utca sarkán lévő telken létesített közösségi tér építése.
Tihanykák címmel nyílt meg október 12-én a Pestszentimrei Közösségi Házban kerületünk egyik legismertebb alkotója, Garamvölgyi Béla festőművész kiállítása.
Felvidéki testvérvárosunk gimnáziumával működik együtt a Sztehlo iskola.
A VB Ambulance Hungary kezdeményezésére, valamint a társszervező Kispest Önkormányzata támogatásával több mint hatszáz kispesti gyerek vett részt azon a szabadtéri bemutatón és gyakorlati oktatáson, amelyet az Újraélesztés Világnapja alkalmából tartottak a Városház téren.
Kilencven évvel ezelőtt, 1928 október 20-án avatták fel a Csepeli Szabadkikötőt, amely a Dunán keresztül összeköti Magyarországot a világ tengereivel. A kikötőt Horthy Miklós kormányzó adta át, aki egykori tengerésztisztként szívügyének tekintette a magyar tengerhajózást. Az évfordulóra emlékezve ünnepséget rendeztek és a Masped egy új logisztikai csarnokát avatták fel a Csepeli Szabadkikötőben október 16-án. Az eseményen megjelent Borbély Lénárd polgármester, Sztilkovics Szávó, a Mahart-Szabadkikötő Zrt. vezérigazgatója és Cseh Ottó, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatója. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő levélben köszöntötte az ünneplőket. Borbély Lénárd az évforduló alkalmából díszoklevelet adott át a MAHART-Szabadkikötő Zrt. és a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezetőinek. Borbély Lénárd köszöntőjében arról beszélt, hogy Csepel mára gazdaságilag erős és fejlett kerületté vált, amely élhető és stabil lábakon áll. Büszke az ipari múltjára, amelyet Weiss Manfréd gyáriparos teremtett meg. A kerület identitásában a legfontosabb szerepet az ipari fejlesztés játssza, amely munkahelyeket teremt. Csepelen a leginkább prosperáló terület a Szabadkikötő, amely egyben a kerület egyik legnagyobb adózója. A Szabadkikötő fejlesztése Csepel fejlődését is jelenti. Ezért is öröm a kerület számára, hogy most egy új, 15 ezer négyzetméteres csarnokot adnak át. Az önkormányzat minden ilyen nagyberuházást szívesen fogad. Csepel új vezetése 2010 óta aktívan beleszólhat, milyen fejlesztések történnek a kerületben; cserébe pedig a Szabadkikötő is számíthat a csepeli önkormányzatra.
Egyre aktívabb szerepet vállal Ferencváros életében az idén januárban alakult Lámpás Klub, melynek segítségével figyelem irányul a kerületben élő látássérültekre.
A Bíró Mihály utcai Szabó Ervin könyvtárban minden évben megünneplik a Népmese napját.
Tizenötödik alkalommal rendezték meg a pályaválaszt segítő börzét a KMO-ban, ahol idén 29 középiskola mutatkozott be. A Sulibörze átfogó képet nyújtott a kerület, de a főváros számos középiskolájának kínálatából is.
A 2018/2019. évi influenza szezonban is lehetőség nyílik a 60 éven felüliek, valamint egyes krónikus betegségben szenvedő személyek térítésmentes influenza elleni védőoltására. Az influenza az influenza vírusok által okozott, ragályos légúti betegség.
További három család költözhet Nagysándor József utcai Családok Átmeneti Otthonába (CSÁO).
Ötödik éve töretlen sikerrel zajlanak a Kincses Sziget – Gyermek Bolhapiac hétvégi rendezvényei hónapról hónapra a Városháza előtt, illetve télen a az épületben.
Az elmúlt két hónapban átalakították és újjávarázsolták a Csalitos utcai óvoda tornaszobáját, amelyet megtekintett Morovik Attila alpolgármester, Hierholczné Faragó Tünde, a Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetője és Metz Tímea, a csepeli önkormányzat ágazatvezetője október 11-én.
Újabb remek programmal színesítették meg a kerületi nyugdíjasok életét a Somogyi László Szociális Szolgálat vezetői, munkatársai.
Hét csepeli mérnökhallgatónak nyújtott át támogatást Morovik Attila alpolgármester és Ambrovics Dénes, a Csepeli Mérnök Hallgatók Alapítványának kuratóriumi elnöke a polgármesteri hivatal épületében október 11-én.
A Gyulai István Általános Iskola korábbi névadója, Stromfeld Aurél emlékére állított emléktáblát Pesterzsébet Önkormányzata.
Ittas vezetés miatt vádat emeltek Burány Sándor, a Párbeszéd - korábban a szocialisták - országgyűlési képviselője ellen.
Helyi vállalkozások, civilek és az önkormányzat összefogásával 500 adag étellel vendégelték meg a rászoruló kispestieket ma a Kossuth téren. A helyben készített kézműves hamburgerből, sült krumpliból, házi rétesből és szörpből álló menü 5 forintba került, a délutáni étkezésre
Maratoni programmal tisztelegtek a Magyar Festészet Napja előtt.

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

Szobalány pozíció
( / Állás)

noimage
2018.10.15

2fő betegszállítót keresek
( / Állás)

noimage
2018.10.08

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
( / Állás)

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
2018.10.04

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
( / Állás)

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
2018.09.21

Élelmiszeripari betanított munkás
( / Állás)

Élelmiszeripari betanított munkás
2018.09.13

miden féle munka ajánlat
( / Állás)

noimage
2018.09.10

Szakembereket keresünk - 18. kerület
( / Állás)

noimage
2018.09.06

Irodai Asszisztens
( / Állás)

Irodai Asszisztens
2018.09.03

Állás
( / Állás)

noimage
2018.09.02

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Szivárvány Iskola Nyílt napok
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

Szivárvány Iskola Nyílt napok

Körtánc A TIT Studióban
(Szolgáltatás / Életmód)

noimage

Villanyszerelés Budapesten és vonzáskörzetében
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelés Budapesten és vonzáskörzetében

BODY SPACE : "A HELY, ahol tested átalakul!"
(Szolgáltatás / Szépségápolás)

noimage

Garázsvásár Csillaghegyen!
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Dr.Tóth Tamás Idegsebész Magánrendelés
(Szolgáltatás / Egészségügy)

Dr.Tóth Tamás Idegsebész Magánrendelés

Foleg anyagi segitseg idoseknek
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Foleg anyagi segitseg idoseknek
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Bérelhető Jakuzzis Körös-parti nyaralóházak
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Bérelhető Jakuzzis Körös-parti nyaralóházak

Takarítás
(Szolgáltatás / Takarítás, házvezetés)

Takarítás

Villanyszerelés
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelés

NEOPLANT gyógynövényes natur kozmetikumok bôr és haj problém
(Szolgáltatás / Egészségügy)

NEOPLANT gyógynövényes natur kozmetikumok bôr és haj problém

Állatbefogás és tetem szállítás
(Szolgáltatás / Háziállat)

noimage

Állatbefogás és tetem szállítá
(Szolgáltatás / Háziállat)

noimage

Állatbefogás és tetem szállítás
(Szolgáltatás / Háziállat)

noimage

hirdetés

Ön is hirdetne?


Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó